Rendszámfelismerő rendszer és hálózat korszerűsítés – SZILK

Átadás dátuma: 2019. május

A feladat

Egy logisztikai központ olyan hely, ahol kiemelten fontos az informatikai rendszerek gyorsasága és naprakészsége, hiszen folyamatos a forgalom, amit menedzselni, naplózni és ellenőrizni kell. Mivel az áruforgalmi szabályozás szigorú feltételeket támaszt a logisztikai központok számára, ezért ezeknek megfelelve kellett kivitelezni minden számítástechnikai fejlesztést is. A projektmunka egyik fő célkitűzése volt, hogy egy korábbi sorompós beléptető rendszerbe „életet leheljünk”, előkészítsük azt a napi használatra, illetve biztosítsuk a be- és kilépő forgalom rögzítését és visszakereshetőségét is. Mivel a beazonosíthatóság is fontos szempont a jelenleg hatályos jogszabályok miatt, így olyan rendszert kellett kiépíteni, amely segítségével a járművek száma, típusa és rendszáma is azonosíthatóvá válik. Mivel mindez hatalmas adatmennyiséget jelent naponta – valamint a visszakereshetőséget is biztosítanunk kellett –, a hálózat gyorsaságára és biztonságára is kiemelt figyelmet kellett fordítanunk.

 

A kihívás

A logisztikai központban korábban már volt 2 db sorompó, de azok mechanikája már nem volt képes kezelni a megnövekedett forgalom miatti igénybevételt, emiatt folyamatosan meghibásodtak. Munkatársaink felmérték a sorompót, a hozzá tartozó hálózati elemeket, és ez alapján kezdték meg az új rendszer kialakítását. A központban vámudvar is található, emiatt kiemeleten fontossá vált, hogy a járműforgalom naplózásra kerüljön, melyet a központ korábban portaszolgálattal, és papír alapon oldott meg. A járműveknek korábban is kötelező volt megállni a portánál, azonban gyakran előfordult, hogy a sofőrök ezt szándékosan, vagy véletlenül elmulasztották – ezzel pedig további adminisztrációs hibákat okozva a portaszolgálatnak. A jogszabályi előírásoknak eleget téve, kollégáink felszereltek 4 db rendszám felismerő sorompót, illetve a két régi sorompót is újakra, cserélték, amelyek alacsonyabb karbantartási költségek mellett üzemeltethetőek. Az éjszakai portaszolgálat emiatt megszüntetésre került, hiszen az automatika végzi az ellenőrzést és az átengedést is. Az adatok rögzítésére szolgáló szoftver telepítését és konfigurálását elvégeztük, így két évre visszamenőleg elérhetővé válnak a napi forgalmi adatok. A rendszámfelismerő szoftver adatigénye miatt egy optikai kábelt húztunk le a porta és a főépület között, a hálózati aktív eszközöket (switch, router) pedig korszerűbb típusokra cseréltük. Az informatikai hálózatban különböző anomáliákat sikerült feltárni (például a wifi hálózaton keresztül kívülről hozzáférhetőek voltak dokumentumok), ezeket javítottuk (a wifi antennát korszerűbbre cseréltük), valamint egy új, és nagyobb biztonságú tűzfalat üzemeltünk be. Így lényegében egy korszerű, gyors, és biztonságos gigabites hálózatot építettünk ki, mely megbízhatóan szolgálja a központ mindennapi logisztikai tevékenységét.

Műszaki tartalom

4 db rendszám felismerő kamera (be és kiléptetés, első és hátsó rendszám)
1 db ki és belépés időpontját, valamint a rendszámokat rögzítő szoftver
2 db sorompó beépített ledes kar világítással
2 db fotocellás automatikus sorompóvezérlő rendszer
1 db IP alapú rögzítő távoli backup szolgáltatással
1 db router
1 db beltéri wifi antenna

Galéria

Kérjen ingyenes konzultációt munkatársainktól és ismerje meg, hogy milyen megoldásokkal tudjuk támogatni vállalkozása hatékony működését!